Volt egy kisfiú. A szülei éjszakára egyedül hagyták. De a fiú nem akarta és szólt is a szüleinek, hogy ő nagyon fél nem akar egyedül maradni. A szülei akkor ezt mondták neki:

Ha félsz, akkor rakd le a kezed, és a kutya megnyalja, akkor nincs semmi baj. Ez a mondat némiképp megnyugtatta a fiút. A szülők elmentek. A kutya, ő agy nagy bernáthegyi volt. A fiú bevitte a házba a kutyust, egészen az ágya mellé. Megsimogatta, és bebújt az ágyba. Már majdnem elaludt amikor csöpögést hallott. Le rekja a kezét. A kutya megnyalja. A fiú meg is nyugszik. De később megint csöpögést hall. Megint lerakja a kezét. A kutya ismét megnyalja. Harmadszorra is hallja a csöpögést leszáll az ágyról, kimegy a konyhába. De a csapok el vannak zárva. A fürőbe is bemegy ott is elvannak zárva. Vissza megy a szobába. És észreveszi, hogy a kutya fel van akasztva a szekrényre. És a plafonra a kutya vérével volt felírva:

Nem csak a kutya tud nyalni!