Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.

Idézett hozzászólás:

Új történetek háza     Csönd   Hallgass reám, szólt a démon, amint kezét a fejemre tette. A vidék, amelyről beszélek, egy szomorú vidék Líbiában, a Zaire folyó határainál. És ott nincs nyugalom, nincs csönd.   A folyó vizei sáfrányos, beteg színűek; és nem a tenger felé folynak, hanem örökre és örökre remegnek a Nap vörös szeme alatt kavargó és vergődő mozdulatokkal. Sok mérföldre, a folyó iszapos medrének mindkét oldalán hatalmas vízililiomok sápadt pusztasága terül el. Ezek egymás felé sóhajtanak ebben az elhagyatottságban, és az ég felé nyújtják hosszú és kísérteties nyakukat, és örökké ide-oda ingatják fejüket. Valami bizonytalan mormogás száll fel közülük, mint a földalatti víznek a csobogása. És a liliomok egymás felé sóhajtanak.   De birodalmuknak van határa - a sötét, borzalmas, büszke erdőnek a határa. Itt, mint hullámok a Hebridák körül, az alacsony cserjék folyton mozgásban vannak. Pedig semmiféle szél nincs az ég alatt. És a magas, ősi fák örökké ide-oda hajladoznak recsegő, hatalmas hangon. És magas ormaikról örökké hull a harmat. És a gyökereiknél különös, mérges virágok nyílnak, forgolódva nyugtalan álmukban. És a magasban, zúgó és hangos lármával, örökre rohannak a szürke felhők nyugat felé, mígnem vízesésként hömpölyögnek alá a látóhatár tüzes falán. És nincsen semmi szél az ég alatt. És a Zaire folyó partjain nincs sem nyugalom, sem csönd.   Éj volt, és esett az eső; és amíg esett, eső volt, de mikor lehullott, vérré vált. És ott álltam az ingoványban a magas liliomok között, és az eső a fejemre hullott, és a liliomok egymás felé sóhajtottak elhagyatottságuk ünnepiességében.   És egyszerre csak a Hold fölkelt a vékony, kísérteties ködön keresztül, és vörös volt a színe. És a szemeim egy hatalmas, szürke sziklára tévedtek, amely a folyó partján állott, és meg volt világítva a holdfénytől. És a szikla szürke volt, és kísérteties, és magas, és a szikla szürke volt. Homlokán betűk voltak a kőbe vésve; és én keresztül gázoltam a vízililiomok mocsarán, mígnem közel értem a parthoz, hogy elolvashassam a betűket a kövön. De nem tudtam kibetűzni őket. És már-már visszaindultam a mocsár felé, mikor a Hold vörösebben kisütött, és megfordultam, és megint a sziklára néztem és a betűkre; és a betűk ezek voltak: ELHAGYATOTTSÁG.   És fölnéztem, és egy férfiú állott a szikla csúcsán; és én elrejtőztem a vízililiomok közé, hogy kifürkésszem a férfiú mozdulatait. Magas és előkelő külsejű ember volt, és vállától a lábáig egy régi római tógába volt burkolva. És alakjának körvonalai bizonytalanok voltak, de a vonásai egy istenség vonásaira vallottak; mert az éjnek, és a ködnek, és a Holdnak, és a harmatnak a köpenye nem takarta el arcának vonásait. És a homloka fönséges volt a gondolattól, és a szeme zavaros a gondtól; és az arcán levő néhány ráncból kiolvastam történeteket bánatról és fáradtságról és az emberiségtől való undorról, és a magány utáni vágyakozásról.   És a férfiú ült a sziklán, és kezére támasztotta a fejét, és elnézett az elhagyatottság fölött. Lenézett az alacsony, nyugtalan bokrokra és föl a magas, ősi fákra, és még magasabbra, föl a zúgóégre és a vörös Holdra. És a közelében feküdtem a liliomok védelme alatt, és figyeltem az ember mozdulatait. És az ember reszketett a magányban; de az éj eltűnt, és ő ott ült a sziklán.   Ekkor lementem a mocsárba és messze belegázoltam a liliomok sűrűjébe és szólítottam a vízilovakat, melyek a mocsár iszapjában laktak. És a vízilovak meghallották hívásomat és a behemóttal együtt eljöttek a szikla tövébe és hangosan és félelmetesen üvöltöztek a Hold alatt És én a közelben hevertem és figyeltem az ember mozdulatait. És az ember reszketett a magányban; de az éj eltűnt és ő ott ült a sziklán.   Ekkor megátkoztam az elemeket a fölfordulás átkával; és egy rettenetes zivatar támadt az égben, ahol azelőtt nem volt szél. És az ég elfakult a zivatar hevességétől, és az eső ráhullott az ember fejére, a folyó kínjában tajtékzott, és a vízililiomok sikoltoztak, és az erdő széttöredezett a szélvésztől, és mennydörgött, és hullott a villám, és a szikla megingott alapjaiban. És én a közelben hevertem rejtekhelyemen, és figyeltem az ember mozdulatait. És az ember reszketett a magányban; de az éj eltűnt és ő ott ült a sziklán.   Ekkor megharagudtam, és megátkoztam a csönd átkával a folyót, és a liliomokat, és a szelet, és az erdőt, és az eget, és a mennydörgést, és a vízililiomok sóhajait. És ezeken megfogant az átok, és elcsöndesültek. És a Hold nem bandukolt föl többé ösvényén az égen, és a mennydörgés elhalt, és a villám nem csillant föl többé, és a felhők mozdulatlanul lebegtek, és a vizek visszasüllyedtek szintjükre, és úgy maradtak, és a fák nem hajladoztak többé, és a vízililiomok nem sóhajtottak többé, és a zúgás nem hallatszott tovább közöttük, és zajnak még az árnyéka sem tűnt föl a hatalmas, végtelen sivatagban. És fölnéztem a Szikla betűire, és azok megváltoztak; és a betűk ezek voltak: CSÖND.   És a szemeim a férfiú ábrázatára tévedtek, és az ábrázata halvány volt a rémülettől. És hirtelen fölemelte fejét a kezéről, és fölállt a sziklán, és hallgatózott. De nem volt semmi hang a hatalmas, végtelen sivatagban, és a betűk a sziklán ezek voltak: CSÖND. És az ember megremegett, és elfordította arcát, és elfutott messzire, sietve, úgyhogy nem láttam többé.       Az ovális arckép       Szolgám nem engedte meg, hogy súlyosan sebesülten kinn, a szabad ég alatt töltsem az éjszakát és ezért szinte erôszakkal bevitt egy elhagyott kastélyba. Az Appenninek hegyei közt volt ez a kastély: a pompának és borúnak vegyüléke - amilyen nem egy néz itt le a völgyekbe, a valóságban csak úgy, mint a regényírók képzeletében. Minden jel arra vallott, hogy csak mostanában és ideiglenesen hagyták el. Az egyik legkisebb és kevésbé pompázatos bútorzatú szobában vertünk tanyát az épület egy távolesô tornyában. Berendezése gazdag, bár kopott és régi volt. Falairól kárpitok csüngtek alá és mindenféle hadiemlék díszítette, de feltunt az is, hogy gazdagfaragású aranyos keretben milyen sok lélekkel teli, legújabbkorú festmény nézett a késôi vendégekre.    Lehet, hogy lázas kábulatom volt az oka, de a legmélyebb érdeklôdéssel merültem ezekbe a képekbe, amelyek nemcsak a fal síkját borították el, hanem azt a sok fülkét is díszítették, amelyek a kastély bizarr építkezésének szükségszeru következményei voltak. Megkértem Pedrot, hogy zárja be a nehéz tölgy ablaktábálkat - már éjszakára járt - és gyújtsa meg ágyam fejénél a magas, karos gyertyatartót. És megkértem arra is, hogy húzza el a fekete bársony függönyöket baldachinos ágyamról, mert teljesen át akartam magamat adni a képek szemléletének és annak a kis kötetnek, amelyet a párnán találtam.    A könyvecske a képek bírálata és leírása volt. Sokáig, sokáig olvastam és egészen odaadtam magam a rajongó szemlélôdésnek. Rossz volt a világítás, a gyertyatartó rossz helyen állott és mert nem akartam szunyókáló szolgámat felébreszteni, magam mozdítottam el úgy, hogy sugarai jobban megvilágítsák a könyvet. De ez váratlan eredménnyel járt. A gyertyák fénye (mert sok gyertya égett) most teljesen megvilágított egy fülkét, amely eddig az ágy egyik oszlopának mély árnyékában rejtôzött el. És az élénk világosságban egy kép tunt elém, amelyet eddig nem láttam.    Gyors pillantást vetettem a képre, aztán lehúnytam szemem. Hogy miért, azt magam sem tudtam, de mialatt lezárt szemmel feküdtem, arra gondoltam, hogy mi is történt, hogy mért kellett a szemem behúnynom. Ösztönös mozdulat lehetett, hogy idôt nyerjek gondolataimnak, - hogy bizonyossá váljék bennem, hogy látásom nem csalt meg, hogy megnyugtassam és elôkészítsem képzeletemet arra az idôre, amikor józanabbul és nagyobb biztonsággal nézek a képre.    Néhány pillanat múlva kinyitottam szemem és merôn a képre szegeztem.    És meggyôzôdtem róla, - a legkisebb kétségem is eltunt aziránt - hogy az imént is tisztán láttam, szemem nem csalt meg. A kép vásznára hulló gyertyafény szétverte érzékeimrôl az álomködöt és szempillantás alatt visszahívott az eleven a való életbe.    A kép egy fiatal lány arcképe volt. Csak fej és váll, (úgynevezett vignette alak) - sokban Sully közkedvelt fejeire emlékeztetett. A kar, a kebel és a sugárzó haj szinte észrevétlenül olvadt egybe a mély, bizonytalan árnyékkal, amely a kép hátterét alkotta. Az ovális, faragott keretet gazdag aranyozás vonta be. A kép csodálatos remekmu volt.    De ami a kép láttára olyan hirtelen és váratlan erôvel kerített hatalmába, sem muvészi tökéletessége, sem az arc halhatatlan szépsége nem lehetett. És a legkevésbé az, hogy már-már félálomban szunnyadó fantáziám hirtelen felriasztva élônek látta a csodálatos fejet. Hogy ez lehetetlen, arról maga a rajz különössége, a keret ovális alakja meggyôzhetett abban a nyomban - és az ilyen gondolat lehetôségét teljesen kizárta.    Sokáig, majdnem egy órahosszat töprengve ezen a kérdésen, félig ülve, félig fekve néztem hosszan és merôn a képet. Végül is azt hittem, hogy a kép annyira élethu, arckifejezése annyira való, hogy az elsô pillanatra meglepett, azután megzavart, megijesztett és teljesen rabjává tett.    Mély és illô tisztelettel visszatoltam elôbbi helyére a gyertyatartót. S miután így nyugtalanságom eltunt látásom körébôl, kiváncsian fellapoztam a könyvben, hogy mit mond a képrôl és történetérôl. Megtalálva a kérdéses oldalt, az alábbi meglepô és érdekes sorokat olvastam:     "Ritka szépségu lány volt, bájos, kedves, telve boldog    életörömmel. És végzetes az az óra, amelyben meglátta,    megszerette a festôt és a felesége lett. A férfi:    szenvedélyes, képzett, komoly és sötét, már volt egy    menyasszonya: a muvészet. A lány: a legtökéletesebb    szépség, amilyen kedves és bájos, éppen annyira teli    sugárzó deruvel, - csupa világosság és mosoly és jókedv,    akár csak az ifjú ôz - mindent szeretett és dédelgetett,    csak a Muvészetet gyulölte - vetélytársát! - csak a    palettától és az ecsettôl irtózott és minden eszköztôl,    amely elszakította szerelmesétôl.    Ezért rettenetes volt neki, mikor meghallotta, hogy a    festô ôt, menyasszonyát akarja lefesteni. De alázatos    volt, engedelmes és türelmesen ült heteken át a magas,    homályos toronyszobában, amelyet felürôl csak egy halvány    fény világított meg. A festô, amint óráról-órára, napról-    napra elôrehaladt munkájában, megittasult muvétôl. Oly    szenvedélyes, vad, szeszélyes volt, annyira elveszett    álmaiban, hogy nem akarta észrevennii, hogy az a fény,    amely kisérteti sápadtsággal szurôdik a magános torony-    szobába, megtámadja menyasszonya lelkét, egészségét, hogy    életét áldozza ennek a képnek.    Csak mosolygott, egyre csak mosolygott, nem panasz-    kodott, mert látta, hogy a festô (a nagyhíru muvész)    milyen lázasan gyötrôdik a szenvedély tüzében nappal    és éjjel, hogy minél tökéletesebben jelenítse meg ôt,    aki napról napra gyengébb, szomorúbb és élettelenebb. És    akik látták a képet, halk hangon dícsérték hasonlatosságát,    a bámulatos csodát, - nemcsak tehetségének, hanem mély    szerelmének is elragadó, felülmúlhatatlan bizonyosságát.    De mikor a kép befejezéshez közeledett, a festô nem    engedett többô senkit a toronyszobába. Mintegy ôrülten    dolgozott, minden pillanatát a képnek szentelte, szemét    a vászonról le se vette és még szerelmesére se nézett.    És nem látta, nem akarta látni, hogy a remek színeket,    amelyek olyan élettelivé tették a képet, a nô arcáról    rabolta el. És hosszú hetek multán, amikor már majdnem    elkészült a kép és csak egy ecsetvonás kellett a    szájhoz, egy fénysugár a szembe: akkor még egyszer utoljára    fellobbant az életerô az asszonyban, mint ahogy a kanóc    utolsót lobban a lámpában, mielôtt elalszik. És megtörtént    az utolsó ecsetvonás: a szembe belelopta az utolsó fényt,    - egy pillanatig a festô megittasulva, rajongva állott    a kész kép elôtt - nézte, nézte! de a következô másod-    percben remegve sápadt el, lélekzet után kapkodott, és    hangos szóval felsírt:  "Csakugyan ez maga az Élet!"  Ekkor hirtelen kedvesére nézett: - "halott volt!"   A fekete csönd    Leírom ide, doktor úr, hogy mirol van szó. Az öcsémrol, a szoke, piros képu kisfiúról, akinek sötét szemei mindig a messzeségbe néztek. És még egy dologról. A fekete csöndrol.    Egyszerre nott meg.    Tegnap este még egészen kicsiny, kedves, pötyögo gyermekecske volt. És reggelre nagy kamasz lett. Iszonyú izomzattal, vastag sörtehajjal és gonosz, égo, félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szivem ezen a reggelen. Tudtam, éreztem... hogy jo a fekete csönd. Óriási denevérszárnyakon.    Tele lett a rózsabokros, tiszta kis udvarunk utálatos, buzös dudvákkal. A ház tetejérol lehullott a cserép, s a falakról lepattogott a vakolat.   S jöttek borzasztó éjjelek. Kishúgaim álmukból hangosan fölsirtak. Apám meg édesanyám meggyújtották a gyertyát, és álomtalan, üres arccal néztek egymásra. senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Csak én. Én éreztem, hogy jo a fekete csönd.     Richard, az állati, undok kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatalfákat, és lassú tuzön megpiritotta a fehér cicát, az Anikóét. A kis állat irtózatosan vonaglott, amig gyenge rózsaszinu bore barnára pörkölodött.    Hogy sirtunk mindannyian. Richard pedig röhögve otthagyott bennünket.    Éjjel betört a zsidó boltjába, és kiszedte a pénzt a fiókból. Elszaladt vele, és elszórta az utcán. Reggel az ágyában aludt, amikor láttuk, hogy át van love a tenyere. A csendor lotte át. Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden lemosta a vért. Richard nyugodtan aludt.    Ó, milyen utálatos volt.    Körülállottuk és sirattuk Richardot, a szoke, piros képu fiúcskát. És szorongva vártuk mindannyian a fekete csöndet.     Az édesapám egyszer kétségbeesve rákiáltott:    - Richard! Te gaz, gonosz állat, menj közülünk, ne lássunk többé!    Richard nem szólt semmit, de megette a húst mind, ami a tálban volt. A húgaim sóvárogva nézték, amint felfalta az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett. Könnyes volt a szemünk. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket. Félt Richardtól.    Fölugrottam és arcul ütöttem Richardot. O a falhoz vágott engem, és kirohant a szobából.  Lázasan feküdtem az ágyamban. Még vérzett is a fejemen a bor, ahogy Richard megcsúfolt. Akkor jött meg. Éjjel. Betörte az ablakot, s a szobában termett. A szemeim közé vigyorgott, és rikácsolva beszélt:    - Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya benn alszik a szobában, hófehér ágyban. A melle lassan emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tuz. Az én tüzem. Tüzes ágyban ébred föl. És a fehér lábát sötétbarnára csókolja a piros tuz. És kopasz lesz a feje is, mert a haja elég. Kopasz! Hallod, kopasz. Az ispán gyönyöru szoke lánya kopasz lesz.    Elvittük Richardot az orvoshoz. Azt mondta, hogy Richard bolond.    Miért lenne bolond? Miért éppen bolond?    Nem, ó, nem. Mindez a fekete csönd miatt volt. Jól tudom én azt.     Elvittük a bolondokházába. Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik esett. Véresre verte valamennyit. Azok aztán megkötözték, és vaspálcákkal ütötték dühös káromkodások közben. Richard véres tajtékot köpött a szájából, és bömbölt. Ó, de hogyan, milyen iszonyatosan süvölto hangon. Megtöltötte a hangja a levegot, mérföldekre.    Mikor apával hazautaztunk a tébolydából, észrevettem, hogy a vasúti kocsik sarkai is tele vannak azzal az iszonyatos hanggal. Ha odaértél az ujjaddal valahová, menten kitört az elrejtozött szörnyu bömbölés.     Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezúzódott. De azért hazajött. Szaladva.    ...És nyomában a fekete csönd.    Hajnal volt, három óra. Ébren voltam, amikor Richard hazatért. Jól hallottam mindent. A kapun mászott be.    A fekete csönd pedig beboritotta a kis házunkat nedves, undok szárnyaival.    A virágok elhervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kinos álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögo, fájdalmas sóhajtások hallatszottak.    Csak én voltam ébren, és füleltem.     Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba, ahol azelott együtt aludtunk. Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törodött velem. Zihálva ledolt az ágyra és aludt.    Ezután úgy történt minden, ahogy a fekete csönd akarta. Ránehezedett a mellemre, és belebújt a vérem csöppjeibe. Irtózatos volt. Menekülni akartam tole, de odaköltözött az ágyamhoz, és károgva a fülembe súgott iszonyú rémségeket.    Fölkeltem. Elokerestem a kötelet. Egy eros hurkot kötöttem rá, és odalopóztam Richard ágyához.    Úgy éreztem, mintha az agyvelomet és a vállaimat mázsás kövek nyomnák. A térdeim roskadoztak.    Nagy, véres feje alatt átdugtam a kötelet, és belefuztem a végét a hurokba.    Egy kicsit vártam.    Richard mélyen hörgo lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú arcára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam hát egy pillanatig se. Teljes erovel nekifeküdtem a huroknak. Richard levego után kapkodott, de nem ébredt föl, azután egy iszonyút nyögött, és kirúgta az ágy fenekét. Állati nagy teste vonaglott a kezeim között, de nem sokáig.     Egyszer csak hallottam, amint a fekete csönd elkezd kacagni. Orületesen, hangtalanul. Elöntött a hideg rettegés.    Richard kihult teste összezsugorodott a kezeim közt.    Gyertyát gyújtottam.    Az ágyban egy kis gyönge gyermek feküdt. Szederjes kék arccal.    Az én kis bolondom volt, a szoke, piros képu, petyego Richard öcsém. És sötét szemei a végtelenbe néztek.    A fekete csönd pedig - tisztán hallottam - kacagott.     Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt, mert akkor fáj nekem a hátamban és a fejemben, és nem akarom látni a kis Richard sötét szemeit, amelyek a végtelenbe merednek, mert ez összeszoritja a torkomat, és sohase tudok aludni. Egyáltalán, doktor úr, nem tudok rendesen aludni.     A hosszúkás láda         Pár évvel ezelott a dél-karolinai Charleston kikötojébol át akartam kelni New York városába a kituno Independence postahajón, melynek parancsnoka Hardy kapitány. Úgy volt, hogyha az ido engedi, a hónap tizenötödikén indulunk - június volt éppen -, s én az elozo nap megjelentem a fedélzeten, hogy elrendezzek egyet-mást a hálófülkémben.    Megállapítottam, hogy sok utasunk lesz, akik közt a szokottnál nagyobb számban vannak hölgyek. A listán több ismerosöm is szerepelt; egyebek közt örömmel láttam ott Mr. Cornelius Wyatt nevét, egy fiatal muvészét, aki iránt meleg barátság érzelmeit tápláltam. Egy idoben voltunk a c...-i egyetem hallgatói, ahol sok idot töltöttünk együtt valamikor. Az o temperamentuma olyan volt, mint a zseniális embereké általában: valóságos keveréke a világgyulöletnek, az érzékenységnek és a rajongásnak. De e jellemvonások a legmelegebb és legoszintébb szívben egyesültek, mely valaha emberi kebelben lüktetett.    Megfigyeltem, hogy névjegye három fülkére is ki volt függesztve; s mikor utánanéztem az utasok jegyzékében, megtudtam, hogy két húga és felesége számára is váltott jegyet. A kabinok elég tágasak voltak, mindenikben két ágy, egyik a másik fölött. Igaz, ezek az ágyak olyan keskenyek, hogy legföljebb egy személy alhatott meg bennük: mindazonáltal nem tudtam megérteni, miért kellett három fülke ennek a négy embernek? Ebben az idoszakban épp erot vett rajtam azon szeszélyes lelkiállapotok egyike, melyek az embert abnormisan hajlamossá teszik, hogy kicsiségek után kutatgasson: s szégyennel megvallom, hogy egész csomó illetlen és képtelen föltevést kockáztattam magamban e fölösleges kabint illetoleg. Bizonyos, hogy semmi közöm sem volt hozzá; de elmém annál nagyobb makacssággal kísérletezett, hogy a talányt megoldja. Végül oly konklúzióra jutottam, hogy magam is csodálkoztam, miért nem gondoltam erre elobb?    "Valami inasuk van, természetesen - gondoltam -, milyen bolond vagyok, hogy ez a nyilvánvaló megoldás eddig nem ötlött eszembe!" És megint a listához folyamodtam, de ebbol határozottan konstatáltam, hogy a társaságot semmiféle inas nem kíséri: ámbár az eredeti szándékuk tényleg az volt, hogy hoznak magukkal, mert ez a szó: "s személyzet" oda volt írva és aztán kitörülve.    "Ó! bizonyára extra poggyász! - mondtam most magamban -, valami, amit nem akart betenni a ruhatárba... amit mindig a szeme elott akar látni... ah, megvan... valami kép vagy ilyesmi... és errol tárgyalt azzal a Nicolinóval, a talján zsidóval." Ez az ötlet kielégített, és egyelore fölhagytam a kíváncsisággal.    Wyatt két húgát jól ismertem, nagyon szeretetreméltó és eszes lányok voltak. De feleségét csak nemrég vette el, s ot sohase láttam. Igaz, hogy sokszor beszélt róla jelenlétemben az o rendes elragadtatott modorában. Fölényes szépségnek írta le, aki amellett szellemes és muvelt. Így hát valósággal égtem a vágytól, hogy megismerkedhessem vele.    Aznap, mikor fölmentem a hajóra - tizennegyedikén -, várták éppen az o látogatásukat is, mint a kapitánytól értesültem: s ezért ott maradtam a födélzeten, több mint egy órával tovább, hogy az új asszonynak bemutatkozzam; de végül is kimento üzenet jött: "Mrs. W. kissé rosszul érzi magát, és nem akar a hajóra jönni elobb, mint holnap, az indulás órájában."    A holnap elérkezett, s szállodámból a kikötobe iparkodtam, mikor Hardy kapitány elémbe jött, és tudomásomra hozta, hogy "amint a körülmények alakultak - ostoba, de alkalmas frázis ez! -, azt kezdi hinni, hogy az Independence nemigen kelhet útra egy-két napon belül, s majd, ha minden kész lesz, o "értesít". Ezt különösnek gondoltam, mert eros déli szél fújt; de minthogy "a körülmények" csak nem akartak napvilágra jönni, ámbár sok kitartással firtattam oket, nem volt mást tennem, mint hazatérni és kedvemre emészteni türelmetlenségemet.    Majd egy hét telt el, míg a kapitánytól a várt üzenetet megkaptam. De végül mégis megérkezett, s én azonnal a hajóra siettem. A fedélzet már tele volt utassal, s mindenfelé az a különös zsibongás, ami az indulást rendesen megelozi. Wyatt társasága körülbelül tíz perccel énutánam érkezett meg. Ott volt a két leány, az új menyecske és maga a muvész - az utóbbi egyikében azoknak a szeszélyes, embergyulölo hangulatoknak, melyek rohamszeruen szoktak erot venni rajta. Én sokkal jobban hozzá voltam már szokva ehhez, hogysem különös figyelemre méltattam volna. Még a feleségének sem mutatott be; úgyhogy e társadalmi kötelesség teljesítése húgára, Marianne-ra háramlott, aki mint afféle kedves és intelligens leány, pár sietos szóval hamarosan összeismertetett bennünket.    Mrs. Wyatt surun le volt fátyolozva; és mikor fátyolát felemelte, hogy köszöntésemet viszonozza, bevallom, mélységes meglepetést éreztem. Bár meglepetésem tán még nagyobb lett volna, ha hosszú tapasztalat meg nem tanít arra, hogy ne fogadjam túlságosan kritikátlan bizalommal muvész barátom enthuziasztikus leírásait, mikor belemerült a noi szeretetreméltóság magasztalásába. Ha az asszonyi szépség volt a téma, jól tudtam, mily könnyelmuséggel képes a Tiszta Eszmény régióiba emelkedni.    Az igazság az, hogy én Mrs. Wyattban nem bírtam mást látni, mint egy határozottan nagyon közönséges külseju not. Ha nem is kimondottan csúnya, véleményem szerint nem volt messze, hogy az legyen. De elokelo ízléssel öltözködött - s abban sem kételkedtem, hogy barátom szívét a szellem és érzés tartósabb szépségeivel nyerte meg. Különben alig szólt néhány szót, s férjével együtt azonnal bevonult fülkéjébe.    Minapi nyomozó kedvem most visszatért. Inas nem volt - ezt kétségtelenül megállapított ténynek kellett tekintenem. Kerestem hát az extra poggyászt. Némi ido elteltével szekér érkezett a kikötohöz, azon egy hosszúkás fenyofa láda; s úgy látszik, ez volt minden, amit vártak. Alighogy megérkezett, meg is indultunk, s nemsokára, szerencsésen túljutva a kiköto határvonalán, a nyílt tengeren vitorláztunk.    A láda, mint mondtam, hosszúkás alakú volt. Hossza körülbelül hat láb lehetett, és harmadfél láb a szélessége: jól megnéztem, és szeretek pontos lenni. Mármost ez a hosszúkás forma egészen különösnek tetszett; és amint megláttam, gratuláltam magamnak elso föltevésem szabatosságához. Akkor, ha emlékeznek, arra az eredményre jutottam, hogy muvész barátom extra poggyásza képekbol fog állni, vagy legalább egy képbol: mert tudtam, hogy megelozoleg több héten át tanácskozott Nicolinóval; és most itt volt egy láda, amely alakja után ítélve, a világon semmi mást nem tartalmazhatott, mint Leonardo `Utolsó Vacsorá`-jának egy másolatát; s azt is tudtam, hogy éppen ennek az `Utolsó Vacsorá`-nak egy másolata, melyet az ifjabb Rubini készített Firenzében, bizonyos ido óta Nicolino birtokában van. Ekként ezt a pontot teljesen tisztázottnak tekintettem. Valósággal vigyorogtam magamban, amikor éles elméju megállapításomra gondoltam. Tudtommal ez volt az elso eset, hogy Wyatt egy ilyen "muvészi titkot" nekem azonnal el nem árult; de nyilván túl akart járni az eszemen és az orrom elott csempészni be egy értékes festményt New Yorkba, azt remélve, hogy még sejtelmem sincs a dologról. Elhatároztam, hogy alaposan megtréfálom most és majd késobb még.    Egy dolog mindazonáltal meglehetosen megzavart. A láda nem került az extra kabinba. Wyatt a magáéba tétette le; és ott is maradt, majdnem az egész padlót elfoglalva, bizonyára nagy kényelmetlenségére a muvésznek és feleségének; kivált mert a kátrány, vagy festék, amivel terpeszkedo nagybetuket mázoltak rá, eros, kellemetlen s az én érzésem szerint különlegesen undorító szagot árasztott. Födelén a következo szöveg volt olvasható:   MRS. ADELAIDE CURTIS,  ALBANY, NEW YORK  CORNELIUS WYATT ÚR POGGYÁSZÁBAN  FÖLFELÉ FORDÍTANDÓ!  ÓVATOSAN KEZELENDO!     Mármost én jól tudtam, hogy Mrs. Adelaide Curtis, Albany, a muvész anyósának címe volt, de akkor az egész címzést nem tekinthettem másnak, mint misztifikációnak, mely elsosorban ellenem irányul. Én természetesen már eldöntöttem magamban, hogy a láda és tartalma sohasem jut északabbra, mint az én embergyulölo barátom muterméig, mely New Yorkban volt, a Chambers Streeten.    Az elso három vagy négy nap szép ido volt, bár a szél tökéletesen ellenünk, hirtelen északnak fordulva, közvetlen azután, hogy elvesztettük szemünk elol a partot. Az utasok ennélfogva jókedvuek voltak, és társas hajlamokat árultak el. De kivételt kell tennem Wyatt barátommal és húgaival, akik mereven, sot nem tehetek róla, de úgy találtam, hogy udvariatlanul viselkedtek a társaság többi tagja iránt. Wyatt viselkedését nem vettem annyira a szívemre. Wyatt rosszkedvu volt, még inkább, mint rendesen - lehet mondani, hogy mogorva volt -, de nála el voltam készülve minden excentrikus hangulatra. Hanem a húgai számára nem tudtam mentséget találni. Ezek az út legnagyobb részén át kabinjukba zárkóztak, és, noha folyton rágtam a fülüket, visszautasítottak minden érintkezést bárkivel az útitársak közül.    Mrs. Wyatt maga szeretetreméltóbbnak mutatkozott. Azaz legalábbis beszédes volt; s ez nem csekély elony tengeren. A legtöbb hölggyel túlságosan is összemelegedett; és legnagyobb bámulatomra félre nem értheto hajlamot árult el a férfiakkal kacérkodni. Mindannyiunkat a legnagyobb mértékben mulattatott. Azt mondom: "mulattatott" - s alig tudom, hogyan fejezzem ki magam. Az igazat megvallva, nemsokára rájöttem, hogy inkább rajta mulatunk, mint vele. Az urak nemigen beszéltek róla; de a hölgyek hamarosan kimondták, hogy "jólelku teremtés, se nem szép, se nem csúnya, teljesen muveletlen, és határozottan közönséges". Mindenki nagyon csodálkozott, hogy eshetett bele Wyatt ilyen házasságba? A közhit szerint a vagyon volt a kulcs, de én jól tudtam, hogy nem az; mert Wyatt nekem elárulta, hogy egyetlen dollárt se kapott vele, és nem is várhat az o révén semmit. Azt mondta, hogy "kizárólag" szerelembol házasodik; és a menyasszonya több mint méltó a szerelmére". Mikor barátomnak ilyetén kifejezéseire gondoltam, bevallom, leírhatatlanul meg voltam akadva. Lehetséges, hogy elment az esze? Mi mást gondolhattam? O, aki oly kifinomult volt, valóságos intellektuel, oly finnyás mindenben, oly érzékenyen meg tudta látni a hibát, s oly csalhatatlanul értékelni a szépséget! Egy bizonyos: az asszony a bolondulásig szerelmesnek látszott bele, s különösen kimutatta ezt az o távollétében, mikor azzal tette magát nevetségessé, hogy derure-borúra idézte az o "imádott férje, Mr. Wyatt" mondásait. Ez a szó: "férjem" - hogy a saját finom kifejezéseinek egyikével éljek - valósággal "mindig a nyelve hegyén volt". Viszont a hajón mindenki megfigyelhette, hogy a férje kifejezetten kerüli ot, és többnyire egyedül bezárkózott kabinjába, úgyhogy valósággal azt lehet mondani, ott élt éjjel-nappal, teljesen szabadjára hagyva feleségét; mulasson, ahogy jónak látja, a nyilvános társalgóterem vidám közönségével.    Mindabból, amit láttam és hallottam, azt következtettem, hogy a festo, valamely megmagyarázhatatlan szeszély vagy sors folytán, vagy talán a rajongó és képzelodo szenvedély hirtelen rohamában, egy mélyen alatta álló személyhez kapcsolat életét, s a természetes következmény: a  yors és tökéletes kiábrándulás be is következett. Szívem mélyébol sajnáltam ot, de azért nem tudtam egészen megbocsátani titkolózását az `Utolsó Vacsorá`-ra vonatkozólag. El is határoztam, hogy ezért bosszút állok.    Egy nap feljött a fedélzetre, s én szokásom szerint belekarolva föl és le sétáltam vele a deszkákon. Komorsága ugyan - amit az adott körülmények közt nagyon természetesnek gondoltam - nem enyhült akkor sem. Keveset és mogorván szólt hozzám, látható megeroltetéssel. Egy-két élcet kockáztattam, és o mosolyogni próbált, hogy rossz volt nézni. Szegény fiú! - ha a feleségére gondoltam, csodálkoztam, hogy egyáltalán képes csak színlelni is a vidámságot. Végre nyílt támadásra szántam magam. Elhatároztam, hogy egy csomó burkolt célzást vagy vágást sorakoztatok föl a hosszúkás ládára vonatkozólag, csak éppen, míg lassanként észreveszi, hogy nem vagyok egészen zsákmánya vagy áldozata az o csinos kis misztifikációjának. Elso megjegyzésem mintegy rejtett üteg sortüzét akarta megnyitni. Mondtam valamit "annak a ládának a sajátságos formájáról", és szavaim közben értoen mosolyogtam, rákacsintottam, és mutatóujjammal gyöngéden oldalba döftem.    Ahogy Wyatt ezt az ártatlan tréfát fogadta, az egy csapásra meggyozött, hogy egészen orült. Eloször rám bámult, mintha lehetetlennek találná megérteni célzásom elmésségét; de amint értelme lassan-lassan agyához látszott érni, szeme éppoly mértékben dagadt ki gödrébol. Aztán elvörösödött, majd rettenetesen elsápadt, aztán, mintha orülten mulatna azon, amire gondolok, hangos és mértéktelen kacagásban tört ki, amely, nagy bámulatomra, tíz percig is, vagy még tovább tartott, sot fokozatosan erosbödött. Végül egész hosszában és teljes súllyal végigvágódott a födélzeten. Mikor odaugrottam, hogy fölemeljem, minden látszat szerint halott volt.    Segítséget hívtam, és nagy nehezen eszméletre hoztuk. Amint magához tért, egy ideig összefüggéstelenül beszélt mindenfélét. Végre eret vágtunk rajta, és ágyba dugtuk. Reggelre teljesen egészséges volt, már ami a testi egészségét illeti. A szellemérol természetesen nem szólok. Az út további részében kerültem a vele való társalgást, a kapitány tanácsára, aki, úgy látszik, teljesen egyetértett velem orültségére vonatkozólag, de óva intett, nehogy errol a hajón bárkinek is említést tegyek.    Közvetlenül Wyatt e különös rohama után különbözo körülmények merültek föl, melyek hozzájárultak, hogy kíváncsiságom, ami már egészen erot vett rajtam, még növekedjen. Többek közt: ideges voltam; nagyon sok eros, úgynevezett zöld teát ittam, és rosszul aludtam éjszakánként - egyszóval, két éjen át jóformán nem is hunytam le szememet. Mármost kabinom a társalgóba nyílt, mint az összes magános férfié a hajón. Wyatt három fülkéje a hátsó teremben volt, melyet a  társalgótól csak egy kis tolóajtó választott el, amit még éjjel sem csuktak be soha. Minthogy állandó szél alatt jártunk, és a szél ereje nem csekély volt, a hajó meglehetosen megdolt a szél felol; s valahányszor jobbról fújt a szél, a csapóajtó a két helyiség közt kivágódott, és úgy maradt, mert senki sem fáradt azzal, hogy fölkeljen és becsukja. De az én ágyam úgy állt, hogy ha a kabinajtó és a szóban forgó tolóajtó egyszerre volt tárva-nyitva - és az én ajtóm mindig nyitva állt a hoség miatt -, egész jól beláthattam a hátsó terembe, sot annak éppen abba a részébe, ahova Mr. Wyatt fülkéi nyíltak. Nos, két nem egymást követo éjszakán, mialatt ébren feküdtem ágyamon, világosan láttam Mrs. Wyatt alakját, amint - mind a kétszer körülbelül tizenegy óra felé - óvatosan kilopózott Mr. W. kabinjából, és átsurrant az extra kabinba, s ott is maradt egészen hajnalig, amikor férje hívására visszament. Nyilvánvaló volt, hogy tulajdonképpen nem élnek együtt. Külön fülkét béreltek, bizonyára elolegezve a végleges válás szándékát; s mindent összevéve, ebben megtalálni is véltem az extra kabin rejtélyét.    De még egy körülmény volt, ami szerfölött érdekelt. A szóban forgó két álmatlan éjen, közvetlen Mrs. Wyattnak a különkabinban való eltunése után, bizonyos sajátságos, óvatos, halk neszek vonták magukra figyelmemet, melyek a férj hálófülkéjébol származtak. Miután egy darabig megfeszült tunodésben füleltem, végre tökéletesen sikerült megállapítanom e zajok értelmét. A muvész bekémlelt a hosszúkás ládába, véso és kalapács segítségével, s ez okozta a zajt; a kalapács nyilván be volt pólyázva vagy elhalkítva valami puha gyapjú- vagy gyapotanyaggal, amely verojét beborította.    Ily módon azt képzeltem, hogy pontosan meg tudom állapítani a pillanatot, amikor sikerült a láda födelét fölemelnie, sot meg tudom határozni azt is, mikor a födél minden oldalon levált, s mikor letette a fülke alsó hálóhelyének ágyára; az utóbbi idopontot például bizonyos halk zörejekrol állapítottam meg, melyeket a födélnek az ágy deszkaszéléhez való ütodése okozott, amint iparkodott nagyon óvatosan ráhelyezni, mert a padlón már nem volt a számára hely. Aztán halálos csend lett, és nem hallottam semmit, egyik alkalommal sem, egész hajnalig; hacsak nem említhetek itt talán valami halk zokogó vagy mormogó hangot, de ez annyira fojtott volt, hogy alig lehetett hallani, ha ugyan az egész utóbbi neszt nem inkább csak az én képzelodésem hozta létre. Mondom, zokogáshoz vagy  sóhajtáshoz hasonlított, de persze az is lehet, hogy nem volt egyik se. Azt hiszem, inkább csak a fülem csengett. Mr. Wyatt nyilván, szokása szerint, csak túlzott érzelmi kitöréseinek egyikét engedte szabadjára, a muvészi enthuziazmus rohamai vehettek erot rajta. Azért nyitotta ki a hosszúkás ládát, hogy a benne elrejtett festoi kincsen legeltesse szemét. De mi volt mindebben, ami zokogásra bírhatta volna? Azért ismétlem, hogy az egész alig lehetett más, mint fantáziám szeszélye, amelyet a jó Hardy kapitány zöld teája fölcsigázott. Közvetlen hajnal elott, mind a két szóban forgó éjszakán, tisztán hallottam, amint Mr. Wyatt visszaillesztette a hosszúkás láda födelét, és a szögeket újra beverte régi helyükre a bepólyázott kalapáccsal. Ezt elvégezvén, kijött a kabinból, felöltözve, és Mrs. Wyatt fülkéjéhez lépett, hogy ot is kihívja.    Hét napja voltunk a tengeren, és éppen elhagytuk a Harreras-fokot, mikor félelmesen eros szél támadt délnyugatról. Ámbár bizonyos mértékig el voltunk készülve rá, mert az idojárás már jó darabja fenyegeto jeleket mutatott. Fölkészültek a viharra fönn és lenn; és mivel a szél folyton erosbödött, már csak farvitorla és eloderékvitorla alatt futottunk, s az is félig bevonva.    Így fölkészülve meglehetos biztonságban haladtunk negyvennyolc órán át - a hajó több tekintetben kituno tengerjárónak bizonyulván, mely nem eresztett magába vizet számba veheto mennyiségben. De negyvennyolc óra múlva a szél orkánná nott, és hátulsó vitorlánk pántlikákra hasadt, annyira belefordítva bennünket a vízbe, hogy egymás után több óriási hullámtömeg nyomult a hajónkba. E szerencsétlenség révén három embert vesztettünk el, amint a szakácsfülke és majdnem az egész hajókonyha a tengerbe billent. Alig tértünk magunkhoz, mikor az elülso tetovitorla szakadt rongyokká; ekkor fölhúztunk egy szükségvitorlát a támaszkötélre, s evvel néhány óráig elég jól boldogultunk, úgyhogy a hajó még derekasabban szállt szembe a hullámokkal, mint elobb.    De a szél tovább tartott, és semmi jelét sem láttuk, hogy alábbhagyna. A túleroltetett kötélzet meglazult, és a vihar harmadik napján, körülbelül öt órakor, eloárbocunk, amint egyszer teljes súlyával szélnek feszült, hirtelen lezuhant a födélzetre. Egy óra hosszat, vagy tovább is, hasztalan igyekeztünk megszabadulni tole, oly rettenetesen hánykódott a hajó; és mielott még sikerült volna, hátrajött az ács, és jelentette, hogy négy lábnyi víz gyult föl a hajófenékben. Hogy dilemmánk még súlyosabb legyen, megállapítottuk, hogy a szivattyúk bedugultak, és majdnem használhatatlanok.    Most csupa zavar és kétségbeesés volt minden - de azért tettünk egy kísérletet, hogy a hajót megkönnyítsük, tengerbe dobva rakományából annyit, amennyihez hozzá lehetett férni, és levágni a két megmaradt árbocot. Ezt nagy nehezen véghez is vittük - de a szivattyúkkal még akkor sem tudtunk semmit sem csinálni: és közben a lék fenyegetoen növekedett.    Naplemente felé a szél ereje észrevehetoen csökkent, s minthogy evvel a tenger is nyugodtabb lett, még volt némi halvány reményünk, hogy a csónakokon megmenekülhetünk. Este nyolc órakor a felhok a szél irányában meghasadtak, és nagy elonyünkre telehold volt - oly szerencse, mely csodálatosan hozzájárult ahhoz, hogy csüggedt kedélyünket fölbátorítsa.    Hihetetlen erofeszítéssel végre sikerült az öreg bárkát vízre bocsátani különösebb szerencsétlenség nélkül; s ebbe bezsúfoltuk az egész legénységet és az utasok nagy részét. Ez az expedíció azonnal útnak indult, és sok szenvedés után végre épségben érkezett meg három nappal a hajótörés után az Ocracoke nevu öbölbe.    Tizennégy utas a kapitány vezetésével a hajón maradt, elhatározva, hogy sorsukat a hajófaron felkötött kisebb ladikra bízzák. Ezt nehézség nélkül leeresztettük, noha valóságos csoda volt, hogy sikerült meggátolnunk: meg ne merüljön, mikor vizet ér. Amikor végre a hullámokon lebegett, a következok ültek benne: a kapitány és neje, Mr. Wyatt és útitársai, egy mexikói tiszt, feleségével és négy gyermekével, s végül én magam, egy néger inassal.    Természetesen a csónakba nem fért kívülünk egyéb, mint néhány okvetlen szükséges szerszámféle, valamelyes élelem, és a rajtunk lévo ruha. Senki se gondolt rá, hogy még csak kísérletet is tegyen egyebet megmenteni. Képzelheto hát, mennyire megütköztünk mindannyian, mikor alig párcsomónyira távolodva a hajótól, Mr. Wyatt fölállt a deszkákon, és hidegen azt kívánta Hardy kapitánytól, hogy a csónak forduljon vissza, és vegye föl az o hosszúkás ládáját!    - Üljön le, Mr. Wyatt - felelt a kapitány kissé udvariatlanul -, fölborít mindnyájunkat, ha nem ül le. Már majdnem víz éri a ladik szélét.    - A ládát! -kiáltott Mr. Wyatt, még mindig állva. - A ládát kérem! Kapitány úr nem tagadhatja meg - nem fogja megtagadni! A súlya egészen csekély - igazán semmi -, annyi mint semmi! A szüloanyjára kérem - az ég szerelmére - az üdvösség reményére könyörgök, hogy forduljunk vissza a ládáért!    A kapitányt egy pillanatra meghatotta a muvész esdeklése, de aztán visszanyerte szigorú nyugalmát, és csak ennyit mondott:    - Mr. Wyatt, ön orült. Nem hallgathatok önre. Üljön le, mondom, mert fölborítja a csónakot. Megálljon!... fogják meg!... tartsák vissza!... ki akar ugrani! No itt van - tudtam - kiugrott!    Amint a kapitány ezt mondta, Mr. Wyatt csakugyan kivetette magát a ladikból, és mivel még mindig azon a részen voltunk, ahol a hajóroncs fölfogta a szelet, sikerült majdnem emberfölötti erofeszítéssel megragadnia egy kötelet, ami az elülso láncrúdról csüggött le. A következo pillanatban fenn volt a fedélzeten, és orjöngve rohant a kabinba.    Mi közben a hajó fara felé sodródtunk, s egészen kikerülvén szélvédett oldala mögül, ki voltunk szolgáltatva a rettenetes hullámzásnak, mely még egyre tartott. Elszánt erofeszítést tettünk visszaevezni, de kicsi bárkánk valóságos pehely volt az orkán lélegzetében. Azonnal láttuk, hogy a szerencsétlen festo sorsa meg van pecsételve.    Míg a hajóroncstól való távolságunk sebesen növekedett, láttuk, hogy az orült - mert csak annak tekinthettük - fölbukkan a fedélzetre vezeto hágcsónál, amelyen csodásnak tetszo erovel vonszolta föl egymaga a hosszúkás ládát. A legnagyobb fokú bámulatban szemléltük, hogyan csavar, nagy sietséggel és többszörösen, eloször a láda, aztán önmaga teste körül egy háromujjnyi vastag kötelet. Egy perc múlva már test és láda is a habokban voltak - eltunve hirtelen, együtt és örökre.    Egy darabig szomorúan tartottuk magunkat evezoinkkel egy helyben, szemünket a tragédia színhelyére függesztve. Majd meghúztuk, és továbbmentünk. Egy óra hosszat senki sem törte meg a csendet. Én voltam az elso, aki egy megjegyzést kockáztattam.    - Megfigyelte, kapitány úr, milyen hirtelen merült el? Nem találja a dolgot különösnek? Én bevallom, némi gyönge reményt tápláltam, hogy a végén megszabadul, mikor láttam, hogy a ládához kötözi magát, és úgy ugrik a tengerbe.    - Természetesen lemerült - felelt a kapitány -, éspedig mint a ko. Majd felmerül megint, de - `csak ha a só elolvad`.    - A só?! - kiáltottam.    - Csitt! - szólt a kapitány, az elhunyt özvegyére és húgaira mutatva.    - Majd alkalmas idoben beszélünk errol a dologról.    Sok szenvedésen mentünk át, és csak hajszálon függött a menekvésünk; de mint a nagyobbik bárkában ülo társainkat, minket is megsegített a sors. Végre inkább holtan, mint elevenen, kikötöttünk, négynapi keserves kínlódás után, a Roanoke szigettel szemközti parton. Itt egy hétig maradtunk, még a hajótöröttek szokott hiénái sem fosztottak ki, s végre sikerült följutnunk egy New Yorkba induló hajóra.    Körülbelül egy hónappal az Independence katasztrófája után véletlenül találkoztam Hardy kapitánnyal a Broadwayn. Beszélgetésünk természetesen a szerencsétlenség körül forgott, és kivált a szegény Wyatt szomorú sorsa körül. Így tudtam meg a következo részleteket:    A muvész magának, feleségének, két húgának és egy szolgálónak váltott jegyet. Felesége, mint ahogy elottem mindig lefestette, csakugyan nagyon szeretetreméltó és nagyon muvelt no volt. Június tizennegyedikén reggel - azon a napon, amikor eloször látogattam meg a hajót - az asszony hirtelen megbetegedett, és meghalt. Az ifjú férj orjöngött a fájdalomtól, de a körülmények lehetetlenné tették, hogy New York-i utazását elhalassza. Imádott nejének holttestét haza kellett vinnie az asszony anyjához, másrészrol viszont mindenki ismeri az elterjedt eloítéletet, mely megakadályozta, hogy ezt nyíltan tehesse. Az utasok kilenctizede inkább azonnal elhagyta volna a hajót, semhogy egy holttesttel utazzon.    E dilemmában Hardy kapitány úgy intézkedett, hogy a holttest, elobb részben bebalzsamozva, és nagy mennyiségu só között egy megfelelo nagyságú ládába csomagolva, a hajón mint poggyász tegye meg az utat. A hölgy halálát mindenki elott eltitkolták; és minthogy az utasok jól tudták, hogy Mr. Wyatt a számára is jegyet váltott, szükségessé vált, hogy valaki az út tartalmára ezt a szerepet magára vegye. Az elhunyt hölgy szobalánya könnyen kapható volt erre. Egyszeruen megtartották az extra kabint, amelyet eredetileg úgyis ennek a lánynak béreltek, mikor még az asszonya is élt. Az álfeleség éjjelente természetesen ebben a kabinban aludt. Nappal, amennyire tudta, eljátszotta úrnoje szerepét, akit személy szerint, mint errol gondosan meggyozodtek, a hajó utasai közül senki sem ismert.    Az én tévedésem elég természetes volt, tekintetbe véve kissé felületes, bár nagyon is kíváncsi s nagyon is impulzív vérmérsékletemet. De újabban ritkán alszom egész nyugodtan. Egy arc kísért örökké, bármerre fordulok. S egy hisztérikus kacaj cseng mindig a fülemben.

Bejegyzés:

Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:
	Súgó

2020.08.24. 22:06 Mylife

Majd reccsenést hallottak a hátuk mögött Slenderman volt az. Izát megragadta és elvitte Mary csak szaladt egy hajszálon múlt hogy slenderman hosszú karjait kinyujtva el ne kapja. Otthon elmondta mi történt és hívták a rendőrséget ,megtalálták Izát ,súlyos sérülésekkel kórhazba szálították,túlélte A rendőrség az ügyben nyomozott hogy miért nem ölte meg a lányt slenderman. De soha többé nem látták. Slenderman általában erdőkben tűnik fel,néha fák mögött nem sejtve egy fényképen,néha ágyak mellett Karjai nyúlnak ,olyan messzire hogy áldozatai nem tudnak elmenekülni előle. Ott már vége van annak akit elkapott. Jellegzetessége a fehér arca amin nincsnek szervei. Jó éjszakát!

2020.08.24. 22:06 Mylife

Majd reccsenést hallottak a hátuk mögött Slenderman volt az. Izát megragadta és elvitte Mary csak szaladt egy hajszálon múlt hogy slenderman hosszú karjait kinyujtva el ne kapja. Otthon elmondta mi történt és hívták a rendőrséget ,megtalálták Izát ,súlyos sérülésekkel kórhazba szálították,túlélte A rendőrség az ügyben nyomozott hogy miért nem ölte meg a lányt slenderman. De soha többé nem látták. Slenderman általában erdőkben tűnik fel,néha fák mögött nem sejtve egy fényképen,néha ágyak mellett Karjai nyúlnak ,olyan messzire hogy áldozatai nem tudnak elmenekülni előle. Ott már vége van annak akit elkapott. Jellegzetessége a fehér arca amin nincsnek szervei. Jó éjszakát!

2020.08.24. 21:54 Mylife

Mary és Iza a legjobb barátnők voltak,nyáron elmentek a közeli erdőbe kirándulni,Iza elment gallyat gyűjteni hogy tábor tüzet gyűjthassanak. Mary addig felállította a sátrat. Iza fura hangokat hallott,nem is lehetett érteni mert a szél elnyomta a zajokat . Izát nem különösebben érintette ez,kicsit arébb ment mert ott több gally volt,ott talált egy kis kunyhót, valami rá volt írva de az eső már nagyját lekoptatta,Iza nehezen vette ki,végül nagy mehezen kiolvasta: "- az aki ide be mer lépni meghal!" Iza nem hitt az ilyenekben ,de nem is nagyon érdekelte ,visszament Maryhez. -képzeld míg gallyat gyűjtöttél láttam egy alakot ,nem volt arca és az erdő mélyéhez ment,feléd-mondta Mary -tudod,hogy nem hiszek az ilyenekben!-válaszolt Iza -jó de azért nem nézzük meg? Elmentek hát a gallyakhoz,Iza megmutatta a kunyhót de meglepetésére a felirat már más volt "A közelben vagyok -sm" Már mindketten megijedtek,nem mertek mozdulni sem majd reccsenést hallottak a hátuk mögött....

2019.07.11. 14:00 Bloom

Elena Hardenberg -1986. Március 6-án Los Angelesben különös dolog történt,egy fiatal lány Elena Hardenberg édesanyjával élt,egy nap 24:00 -kor a szobájában kaparászó hangot hallott azt gondolta csak egy bogár  van az ágy mögött és az kapar, hát kiment a konyhába és a hanggal nem foglalkozva főzött egy teát.Eközben a szobában az ágy mögül előbújt egy gyönyörű szőke hajú lány és kiment a konyhába és mivel Sofi ,Elena rokona náluk volt azt hitte  ő az mivel a lány átváltoztatta az alakját."2010-ben ugyanez megtörtént melbournben,2011-ben Hasburg-ban és 2015-ben Malibu-ban. Jegyzetelte fel egy lány amikor elé  toppan egy kisgyerek -Hogy hívnak?:és a lány válaszolta :Elena Hardenberg (de ez az ismétlődös csaj volt és ez igaz de nem hiszek benne.

2019.07.04. 15:41 MikeBaker

A szobámban volt egy régi,rozoga szekrény.Újat vettünk helyette, de padlásunk nem volt,mivel társasházban laktunk.Így háa márt a szobámban maradt.éjjelente fura hangokat hallatott.Leginkább sikoltásokhoz tudnám őket hasonlítani..Magától dülöngélt, ki-be csapódott az ajtaja.Nagyon ijesztő  volt benne az az ismeretlen eredetű játékbaba,ami elvileg a nagymamámé volt...Mióta eltüzeltük a szekrényt, azóta már csend van éjjelente.   -Mike Baker

2019.03.17. 16:45 Bloom

Egyszer egy 20 éves lány (Veronika) és a barátja (Adam) Elmentek,Veronika húgához a 12 éves Elizához,Eliza az anyjukkal élt ,az apjuk nem élt velük,de néha meg szokta látogatni Elizát és Veronikát(amikor itthon van)(mármint Veronika)szóval Vera és Adam beléptek a házba és az anyjuk feketében volt Vera:Anya te kit gyászolsz? Anya:kicsim,Eliza halt meg Adam:de hogyan asszonyom? Anya:nem tudom ,az apja jött át hozzá én meg addig elmentem a boltba,és amikor visszaértem az apád halott volt és Eliza is.nem tzdom mi történt ,már hívtam a rendőrséget Ekkor jöttek be a rendőrök és ... Rendőr:ez a kis Eliza?egy férfival beszélgetett és azt àllította ő az apja . Anya:ÉL? Üssétek be googléba:rémtörténetek gyakorikérdések

2019.03.17. 16:44 Bloom

Egyszer egy 20 éves lány (Veronika) és a barátja (Adam) Elmentek,Veronika húgához a 12 éves Elizához,Eliza az anyjukkal élt ,az apjuk nem élt velük,de néha meg szokta látogatni Elizát és Veronikát(amikor itthon van)(mármint Veronika)szóval Vera és Adam beléptek a házba és az anyjuk feketében volt Vera:Anya te kit gyászolsz? Anya:kicsim,Eliza halt meg Adam:de hogyan asszonyom? Anya:nem tudom ,az apja jött át hozzá én meg addig elmentem a boltba,és amikor visszaértem az apád halott volt és Eliza is.nem tzdom mi történt ,már hívtam a rendőrséget Ekkor jöttek be a rendőrök és ... Rendőr:ez a kis Eliza?egy férfival beszélgetett és azt àllította ő az apja . Anya:ÉL? Üssétek be googléba:rémtörténetek gyakorikérdések

2019.02.15. 12:01 Bloom

Macskajack(Macskadzsek) Tina,Eli,Glória,Ferenc,Márk és Lóri 16 éves tini-k Egy nap tábrozoni memt az osztály és ők egy szobát kaptak 3ágy fiuknak,3ágy lányoknak. Tinának volt egy macskája,Jack(Dzsek) Jack az éjszaka közepém felébredt,amire Ferenc is felriadt. Ferenc:Tina,felébredt a macskád. A macska épp Tinát, Lórit,Elit és Glóriát marcangolta Amikor Ferenc ránézett,Macskajack eltűnt ,és egy cetlit talált a helyén,amire rávolt irva:téged se hagylak ki!

2019.02.10. 13:01 puma

Peppa malac szalonna lesz. peppa malac egy éjjel feklet hogy vizet igyon le is ment a konyhába a csaphoz. de akkor meg látta az asztalon az apja laptopját gondolta felnéz a netre  még mielőtt vissza megy az ágyba bekapcsolta a gépet es felmet a gogle re e a gép hírtelen elkezdett egy videót játszani ami egy zöld övény forgottt körbe peppa  megérintetten a képernyőt de ez hoba volt! a gép beszíta őt majd peppa el ájult. mokor magához tért az ágyában feküdt legálább is ő azt hitte de mikor kinyitotta a szemét látta h a falak vérsek! lemet a konbyhába  hogy igyon vizet mer az meg nyugataja odamen a hűtőhöz mert eszébe jutott girtelen hogy hát van kóla is ami jobb a víznéll ekkor látta meg a rajzát ami a családját ábrázolta a többikek halottak voltak és a fejük felet egy buborékban vol hogy mi lett belőlük a haláluk utánnn4 papa malacbóll kolbász lett mama malacból véres hurka zsoliból májas hurka! pepa élt csak a rajzon.. de möhötte egy bárdos alak volt! és az alak szalonnára gonddolt!!!!!!!!!!! peppa hátra nézett de sokoltani már nem mradt ideje az alak levágta a fejét!  a közértben másnap friss szalonnát árultak ami peppából volt!

2018.08.26. 14:26 Rebeka16

Sziasztok!Rebeka vagyok!Itten az én ijesztő sztorimat olvashatjátok!   Egyszer Bélus ment haza az iskolából.Amikor hazaért,nagyon éhes volt.Amikor benézett a kamrába meglátta,hogy ELFOGYOTT A LEKVÁR!

2017.11.03. 10:03 Amy Stone

Gyerekként sokszor riadtam fel arra hogy valaki figyel engem. Olykor a macskám fura viselkedésére keltem fel. A szoba mindig sotét volt csak az utcai lápma adott némi gyér fényt. A szoba egyik sarka sötétebb volt mint a többi rész. Eleinte a gyermeki fantáziám miatt képzelhettem oda szörnyeket meg démonokat. De egyre jobban félek mióta a sarokban lévő arcnak vörös szemei vannak.

2017.06.12. 08:15 Deján

sziasztok! tegnap véletlen megbasztam anyátok! nagyon rossz volt! mit tegyek,hogy anyátok elengedje a faszom?   2010.05.21 19:07 Horváth Emese „kiskoromban megbaszott egy szellem mert mikor felébredtem le volt húzva a bugyim és teli volt az ágy spermával”

2017.03.04. 14:45 noncsi

sziasztok!szerintem sokan láttátok a kört én megnéztem a 0,1,2 részt miután láttam azóta furcsa dolgokat álmodok és fura hangokat hallok minde este ez van meg ha egyedül vagyok othon!de azután a nap után hogy megnéztem este járkálásokat hallottam megnérte és nem volt ott senki elmentem a wcre mikor menniakartam az ágyba egy hangot hallottam azt mondta kb.:mama,mama    megfordultam és ott ált ő.berohantam és eltünt. ugyhogy én mondom félek!!!!! 2011.03.27 18:44 alice „ Sziasztok!Nemrég költöztem magyarorszába amerikából mivel apukám ott dolgozott..Mi amerika egyik szélén egy utcában laktunk egy olyan házban ami nem is gazdag de nem is szegény.Ebben az utcában mindig csak buskomor arcokat lehetett llátni.bár amikor az üdülök jöttek Floridából ők mosolyogtak. A házunk se kicsi se nagy de emeletes volt..az én szobám volt az emelet és a padlás..egy nap egy naplót találtam amire 1766-os évjárat volt ráirva és egy Samara Morgan nevű kislány neve.Leirta a történetét azt hogy egy diliházban lakott és hogy nagyon rosszul bántak vele és ezzért gyilkolta az állatokat.A követkeő oldal csupa vér volt ami persze megbarnult a sok kosztól a következő oldalon egy rajz volt a kislányról hosszú fekete haja szép kék szeme még a rajzon is elvakitott az aláirása elvolt folyva..Azon az éjszakán lépteket hallottam majd egy hosszu fekete haju fehér ruhás kislány lépett elém és rám mosolygott majd eltűnt ..Reggel a naplóba bele volt irva persze angolul hogy köszönöm hogy vigyázol rá...Higgyétek el!Ez 20 éve volt most vagyok 28 éves

2016.07.21. 20:21 hmmmmmmmmm grrr khh reccs!

aznap be kellet mennem akórházba.. sok munkám volt a parkban mangger kén ezért az esti időpontot választottam... ribyék aznao korán hazamentek és egyedül jöttem el a kórház a következő sarkon volt gylopg mentem mikor meglátam mordecait odamentem de ő nem vett észre megböktem aválllát és megfordul.. az arca csupa vér volt és mosolygiott rám de nem szólalt meg....... mordecai a a a az arcod nyögtem rémülten és elfutottam nem mertem hátra nézni csak rohantam a kórházig...  ott végre találkoztam az orvossal aki úgynézett ki mint ak nemrég sírrt mi baj? kérdeztem tóle... ön ismeri rigbyt és mordecit? hogyne én vagyok a főnökük feleltem akkor jöjjön velem mondta kmooran az orvos követtem őt át a folyosón mignem egy tremhez értünk az orvos nyitotta ki az ajkót  klucsal mivel be volt zárva .. fur volt miért zárnak be egyí kórházi szobát de úgy gondoltam biztos nem valami különösebb okból az orvos fölkapcsolta a lmámpát.... két ágy volt atremben mindkettőn vaalami le voltt takarva... rossz érzés kezdett növekedni agymromban... aztán az orvos lehúzta az első lepedőt és akkor rosszul lettem mordecai feküdt ott véresen és össztörten... megszédültem avér szagától... hírtelen egy kocsiban voltam vezttem kifele a parkból rigby melettem ült én meg figyeltem az utat valami oldalról belénk vágódott .. rihby sikoily töltötte meg a fülemewt.. és mordecaié nagyon hangosan... és rájöttem én voltam mordecai egy rémelom volt... átéltem amit ők... ... amikor felébredtem összekuporodtam a padlón és sírtam... maj egy ágyban ébredtem fel..... qaz orvos azt modtaa mikor megláttam mordecai hulláját trnszba estem nem regáltam semmire és végül b elájultam... kimerült voltam a halottaktl ezért kértem hagjanak aludni újabb rémálmom volt mos a saját kocsimat vezettem mert elmentm aboltba a kreszteződésben túl későn vettem észre a másik  kocsit és belerohantam mivel az énkocsim titániumból volt semmi baja nem lett... csak megkarcolódot amásik kocs viszont sszinte összepréáselődött.. kiszálltam.. és akkor láttam hogy a kocsi ribyéké volt én öltem meg pőket.... sírva ébredtem fel......................................

2016.05.07. 17:16 rose

egy nap talátam a jófogáson egy olcsó caillou dvd-t írott változat volt vélelen szerű részekkel azbutollsó résznek az vol a címe hogy az eltűnt epizód brektam a dvd-t és elkezdtem nézni az utolsó rész nomálisan kedőtdött azzal hogy caillou szülei jöttek haza a bolból káju belenézett a bevásárló táskákba és nem takláta a játékot ait kért az apja az mondta hogy elfogypott caillou erre káromkodni kedett és egy kést vágott az apja torkába az anyja felsikoltott de káju ráugrott és kitörte a lábát meg a kezeit aztán felvágta agyomrát és megette anyja szerveit rosie bejött és láta azt hogy a szülei halottak és hogy caillou a sarokban sír odament hozzzá de caillou ekkor szétverete az agyát egy klofolóval agyvelőt terítettebe a falakat caillou őrült mosolyra húzta stzáját..... FOLYTAJUK

2016.03.24. 23:44 Sünike

Samara Morgan? Legalább eredeti nevet találtál volna ki ehhez a marhasághoz, ugyanis ez a név A Kör című horrorból van, a többi eleme a sztoridnak meg egyéb filmekből. :'-D 2011.03.27 18:44 alice „ Sziasztok!Nemrég költöztem magyarorszába amerikából mivel apukám ott dolgozott..Mi amerika egyik szélén egy utcában laktunk egy olyan házban ami nem is gazdag de nem is szegény.Ebben az utcában mindig csak buskomor arcokat lehetett llátni.bár amikor az üdülök jöttek Floridából ők mosolyogtak. A házunk se kicsi se nagy de emeletes volt..az én szobám volt az emelet és a padlás..egy nap egy naplót találtam amire 1766-os évjárat volt ráirva és egy Samara Morgan nevű kislány neve.Leirta a történetét azt hogy egy diliházban lakott és hogy nagyon rosszul bántak vele és ezzért gyilkolta az állatokat.A követkeő oldal csupa vér volt ami persze megbarnult a sok kosztól a következő oldalon egy rajz volt a kislányról hosszú fekete haja szép kék szeme még a rajzon is elvakitott az aláirása elvolt folyva..Azon az éjszakán lépteket hallottam majd egy hosszu fekete haju fehér ruhás kislány lépett elém és rám mosolygott majd eltűnt ..Reggel a naplóba bele volt irva persze angolul hogy köszönöm hogy vigyázol rá...Higgyétek el!Ez 20 éve volt most vagyok 28 éves

2016.03.12. 18:52 Emily Rose

ez mind hülyeség! szerinted elhiszem ezt a  rémtörténtet??   2011.03.27 18:44 alice „ Sziasztok!Nemrég költöztem magyarorszába amerikából mivel apukám ott dolgozott..Mi amerika egyik szélén egy utcában laktunk egy olyan házban ami nem is gazdag de nem is szegény.Ebben az utcában mindig csak buskomor arcokat lehetett llátni.bár amikor az üdülök jöttek Floridából ők mosolyogtak. A házunk se kicsi se nagy de emeletes volt..az én szobám volt az emelet és a padlás..egy nap egy naplót találtam amire 1766-os évjárat volt ráirva és egy Samara Morgan nevű kislány neve.Leirta a történetét azt hogy egy diliházban lakott és hogy nagyon rosszul bántak vele és ezzért gyilkolta az állatokat.A követkeő oldal csupa vér volt ami persze megbarnult a sok kosztól a következő oldalon egy rajz volt a kislányról hosszú fekete haja szép kék szeme még a rajzon is elvakitott az aláirása elvolt folyva..Azon az éjszakán lépteket hallottam majd egy hosszu fekete haju fehér ruhás kislány lépett elém és rám mosolygott majd eltűnt ..Reggel a naplóba bele volt irva persze angolul hogy köszönöm hogy vigyázol rá...Higgyétek el!Ez 20 éve volt most vagyok 28 éves

2016.01.09. 19:29 végzetes suli

Talán halottatok a persti Adetur iskoláról ,talán nem de azt biztosan nemtudjátok hogy a múltjában lappang egy sötét kis titok amiről ha megkérdezed az ottani tanárokat dákokat le fogják tagadni de a zavarukból láthatod majd hazudnak én pontosan tudom mi ez a szörnyű sötét titok mivel velem történt igen szellem vagyok.. de nyuugi nem bántok az csak kitalálták hogy mi szellemek ölni akarunk ponz azért hogy a halálunk oka amért itt a földön fogunk bolyongani be derüljön ki mert akkor átjuthatnánk a tulvilágra amit a rossszakarink nem akarnak! n akkor kezdjük elmentem ebbe az iskolába és nagyon meg tetszett szóval be is iratkoztam volt egy lány aki nem kedveltem ott závor erikának hivták kényes ki hercegnő volt akinek minden kivánságát lesték. egyiknap éppen mentem órarár erika megáll elóttem és a szvembe szúr egy kés vérködöt kezdtem látni tudtam hogy itt a végem..... annyit érzékeltem még hogy bevonszolt egy régi szertárba ami üres volt azót bolyongok az iskolában várva egy olyan emberre aki nerm fél tőlem és azt hiszem ma megtaláltam ti vagytok azok kedves olvasók akik baztok bennem és szretitek a rémisztő dolgokat KÖSZÖNÖM!! érzem ahogy körbesvesz a fény menem kell sziastok kedvesem és mégyeszer hálásan köszönöm!

2015.11.07. 15:46 teddke13

Nekem ,még nem fordult elöl és soha nem is fog.

2015.10.27. 20:01 Beson legrosszab napja

Beson gumball átlagos férfi volt egyszer megfázott a haverja ops adott neki teát de ő nem itta meg ezt modta: pos nem iszom ezzt meg dolgoznom kell és atea csak hiábavalóság!   JÓ modta pops most elmegyek a gyilkos erdőbe sztia! Benson nem is  figelt oda elment dolgozni este ment haza és az erdőn átvezetett az út beson a rlémek elllen egyfáklyát vitt magával és úgy indult el már ben vol az erdő közepén mikor meglátott nemessze maga előtt valamit a földön egy furcsa formájú rönköt! odaért és rá emelte a fáklyát és felordított poips teste volt azz sdzemei kitéve és a szájába nyomva belei szinténkitébve és felvoltak a közeli fára aggatva mint morbi girlandok egy karácsonyfán! az egyik lába ki vol törve és belenyova a gyomrába agya hányzott! Beson remegve vitte feljebb a fákyát... az agy fölötte lógott egy fán azelőbb azt hitte elerdt az eső de mos rájött agvelő csöpögött a fejére! POPS NEEE NEE ÚGY SAJNÁLOM ordibálta benson és elájult másnap akórházba ébredt a falon  pops másik lába volt díszént kirava és az ágyfölött pops szelleme lebegett TE ÖLTÉL MEG BESON!!! beson ezután csak sírt és sírt míg elnem padtak a könnyei utána csak szánalmasan vinnyogott de megérdemelte...

[714-695] [694-675] [674-655] [654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]